|
2.Fejezet Nem mondhatom,hogy szeptember 2.-a van,mert azt már elhagytuk. Egy idő után megszoktam az eleinte hatalmasnak tűnő iskolát,megismertem mindenkit teljes mértékben és megtaláltam a helyem a közösségben. Egy szóval beilleszkedtem,mint körülöttem mindenki más.
Szóval,ma reggel felkaptam egy hosszú ujjú pólót,rá pedig egy fekete kapucnis pulcsit csőnadrággal,és a türkiz tornacipőmmel...Ma anyu vitt suliba,mert apu egész éjszaka dolgozott,és pihen...Mikor odaértem az udvaron a legtöbb osztálytársam kinn volt,köszöntem nekik,majd bementem a suli épületébe. Vettem a büfébe egy csokis csillagot,és beültem a terembe,mivel nem volt kedvem fagyoskodni,és nem valami jó kedvűen ébredtem...:/ A terembe volt rajtam kívül még Fanni és Rebi,de ők éppen valami előadásról beszélgettek,így nem akartam őket zavarni. Bedugtam a fülembe a fülhallgatót,és a telefonomon zenét hallgattam. Becsengő előtt 1 perccel már mindenki benn volt..utoljára Zsombi lépett be,beült a padjába,majd megbökte a vállam,én pedig hátraforultam hozzá.
-Miért nem jöttél ki? -kérdezte. Erre csak megrántottam a vállam és visszafordultam a helyemre,mire megint megbökött,és megint megfordultam a tengelyem körül.
-De azért minden rendben? -kérdezett tőlem megint.
-Persze. -válaszoltam. -Csak kicsit fáj a fejem,odakint meg szét lehet fagyni -folytattam.
-Ja,oksa.
Becsengettek,és elkezdődött a tanítás..
-Sziasztok. Dávid,Robi és Zsolti. Miért ültök a földön,és miért hoztatok pokrócot az iskolába? -kérdezte a tanár fél szemöldökét felvonva.
-Mert eljátsszuk,hogy bevándorlók vagyunk,hátha akkor nem kell tanulnunk. -válaszolta Zsolti röhögve,mire az egész osztály felnevetett.
-Nade a migránsok nem beszélnek magyarul...-közölte velük a tanár,mire mégnagyobb nevetés tört ki az osztályban. -Ezek után nem csodálkozom,hogy ennyi panasz érkezik rátok..-mosolygott.
Egyébként az órák hamar elteltek,természetesen Zsoltiék sem maradtak ki a tanításból,akár bevándorlók,akár nem..:D Órák után anyuval elmentünk ruhákat venni,mert a nyáron elég sokat kinőttem,otthon pedig megcsináltam a házim,és elkezdtem lap-topozni,amikor hirtelen valaki csengetett. Zsombi volt az..
-...Van kedved kijönni a parkba? -kérdezte.
-Persze,csak átöltözök...addig ha gondolod,elindulhatsz...
-Megvárlak. -nézett rám sötétkék szemeivel. Ááá,már megint őt bámulom....
Gyorsan átöltöztem,megigazítottam a hajam,és elindultunk a parkba. Ő gördeszkával,én meg gyalog...vagy futva... mindegy. Mikor odaértünk beszélgettünk,és néztem ahogy gördeszkázik.
-Szeretnéd kipróbálni? -kérdezte
-Hát...nem igazán tudom hogyan kell...szerintem örülök,ha nem esek el vele...
-Gyere,majd én segítek..
Majd ráálltam a gördeszkára,ő pedig megfogta a kezem....:S Végül addig jutottunk,hogy sikerült ráállni elesés nélkül a gördeszkára. Majd hazakísért,és elköszönt..Otthon még lap-top oztam,majd lefeküdtem aludni.
Másnap reggel is anyu vitt a suliba,ma szerencsére jó kedvvel ébredtem. Szokásos reggel volt,sajnos tesivel kezdtük a napot,így már korán reggel át kellett öltözni. Tesin kosaraztunk,és hirtelen valaki akkora erővel fejen dobott,hogy hátraestem. A fejemet fogva ültem a földön,egyszerre beléhasított fejembe a fájdalom,és teljesen elszédültem...nem láttam semmit,minden tiszta fekete volt...Még hallottam,ahogy Zsombi valami nem túl szépet ordít Zsoltinak...tehát Zsolti talált fejen...utána nem emlékszem semmire,a kórházban keltem fel. Ott volt velem az egész osztály.
-Ne haragudj Lau! -mondta Zsolti bűnbánóan.
-Jól érzed magad?? -kérdezte Petra..és hasonló kérdéseket tettek fel,közbe meg azt se tudtam mi történt..
-Agyrázkódást kaptál...-mondta Zsombi.
-Értem...Meddig kell itt lennem?
-Az orvos azt mondta nincs komoly bajod,egy hetet kell itt töltened,míg megvizsgálják,nincs e komolyabb probléma...-folytatta Zsombi,közbe pedig egy pohár vizet nyomott a kezembe.Remek...most 1 hetet fekhetek a kórházba...Egyébként 2 órára ájultam el,anyut már értesítették,hogy megsérültem...Mikor anyu jött hozta a telóm meg pár cuccom,ami tudja,hogy kelleni fog,meg aggódva elkezdett ő is kérdezgetni...ezért utálok "beteg" lenni...Még ottmaradtak velem kicsit a többiek,majd elmentek mekizni.
Lefekvés előtt még a facebookon köszöngettem a rengeteg "jobbulást" üzenetet,közbe pedig elaludtam...
Október 2...Végre kijöhettem a kórházból. A suli előtt a fél osztály engem várt. Ez azért kissé szokatlan volt,viszont rendes gesztus.Tesiről még természetesen fel voltam mentve,így,mivel ma is tesivel kezdtünk,nem kellett csinálnom semmit. Az órák lassan teltek,semmire sem tudtam figyelni,végig fájt a fejem,tök fáradt voltam,ráadásul holnap írunk 2 témazárót is...
-Ki akaaar jönni mekibeee? -kérdezte Ádi. A legtöbben mentek vele,és mivel én általába gent mondok,furcsán néztek rám,aki csak állt egy helyben,lehajtott fejjel.
-Lau..te? -kérdezte Ádi,félig felvont szemöldökkel rám nézve.
-Köszi,de most inkább kihagynám.
Elindultam az úton,majd megálltam egy helyben,és bámultam,ahogy a napos időben a szél fújja a színes leveleket. Idegességembe elkezdtem zokogni,a tenyeremet az arcomba temettem. Hirtelen valaki végigsimította a hajam,én pedig felnéztem. Zsombi....
-Miért sírsz? -kérdezte szomorúan.
-Miért nem vagy a többiekkel a mekibe? -kérdeztem figyelmen kívül hagyva az ő kérdését.
-Mert láttam,hogy bajod van. Nincs kedvem vigyorogni,és jót röhögni a többiekkel,miközbe te sírsz... -válaszolta.
-De nem kellett volna...Nem áll szándékomba elrontani másnak a kedvét,mikor helyette egy tök jó dolgot hagy ki...
-Hidd el,nekem az nagyobb öröm,ha boldognak látlak téged...
-Ezt hogy érted?
-Úgy. -fejezte be ennyivel,majd letörölte a könnyeim,és elkísért haza.
Otthon megpróbáltam tanulni...de nem sikerült,akárhogy próbálkoztam...Remek...Majd 7 órakor (!!) lefeküdtem aludni.. |